Ó, heló

Ismét itt.

Ami azóta történt:

- megkaptam a munkát a KFC-ben, egyelőre próbaidős vagyok, de reményeim és gondolataim szerint rendben lesz minden és maradok hosszabb távon. Jupi!

- a "bizalmas" fiúval változtattunk a kereteinken és úgy döntöttünk, hogy barátokként folytatjuk tovább. Ezt nem kívánom tovább ecsetelni, ide is csak azért írtam le, hogy az előző bejegyzés után senki ne higgye azt, hogy én itt az első napokban "bepasiztam" és ez mostantól fontos része az életemnek, mert nem erről van szó. Viszont nagyon örülök, hogy felnőtt módjára kezeljük mindketten a dolgainkat és ezt is meg tudtuk beszélni. Fantasztikus embert ismertem meg a személyében és fontos számomra, hogy továbbra is jó legyen a kapcsolatunk.

- az idő szuper volt eddig, többször voltunk a Meadows parkban, amit úgy tudnám körbeírni, hogy egy hatalmas park, hatalmas játszótérrel és a napsütéses napokon rengeteg-rengeteg emberrel! Szuper volt a hangulat, az emberek bárbekjúztak, nekem is volt szerencsém megkóstolni, kb. olyan a stílusa, mint otthon a szalonnasütésnek :) Valakik zenéltek, valakik csak heverésztek és nagyon sokan szívtak füves cigit. Szerintem itt a fiatalok nagy része tolja elég intenzíven. Nekem ez fura volt, mert én nem vagyok egy füves figura, de hozzászoktam, hogy itt úgy tolják,  mint a sima cigit. Ja és a sima cigit is maguknak rakják össze, mert dobozban marha drága. Alkoholt nem tudsz venni este 1O után és minden buli csak éjjel 3-ig tart. Ha behánysz a taxiba, akkor azért sok pénzt kell kifizetned. Fontos infók :)

Az autók fordítva közlekednek, mint otthon, az anyósülés helyén ül a sofőr és ha át akarsz menni, akkor mindig az ellenkező irányba (is) kell nézned, mint otthon. A jelzőlámpák nagy része full idiótán van összehangolva, ezért kb. senki nem figyel rájuk, az emberek 99%-a átmegy a piroson, mert egyrészt nincs kedve fél órát várni arra, hogy zöldre váltson, másrészt meg mert nem büntetik meg azt, aki átmegy rajta. A városi közlekedés marha pörgős, de ritkán van baleset. Jól megtanultak vezetni. Bicajozni még nem merek, az itt (az én szememben) egyelőre extrémsport.
Az emberek öltözködése nagyon hasonló, aki fura ruhában van, az vagy spanyol vagy én vagyok :D Az én cuccaimmal és is spanyolnak számítok, a bő gatyáimmal, a színes holmijaimmal, a sok karkötőmmel. Ha kalapot húzok mosolyognak, de igazából már akkor is mosolyognak rajtam, ha valami hozzájuk képest eltérő ruhában lépek ki az utcára. Ugyebár van egy rakás sálam, amiket előszeretettel hordok is, ez itt annyira nem gyakori. Na sebaj én élvezem, hogy ufónak néznek, de azért a biztonság kedvéért mindig végignézek magamon, hátha valami gáz van velem és azon mosolyognak :)

A kaja... Itt az emberek szerintem több, min 8O%-a gyorséttermi vagy mirelitkaján él. Rengetegen esznek az utcán rohanás közben. Ha valamelyik nagyobb áruházban egészséges kaját szeretnél magadnak lőni, akkor nagyon alaposan ismerned kell az áruház kínálatát, mert alapból mindenféle egészségtelen és hízlaló szeméttel van teletömve, mert arra van kereslet... Ez elég gáz, de eddig is meg tudtam oldani, hogy ne junkfood-on éljek és így lesz ez továbbra is. Szívesen sütök-főzök és lassan beszerzek minden fontos fűszert és hozzávalót a natis kajáimhoz. Nem hagyom magam lemérgezni :)
Itt nem "divat" a piacra járás, kb. nincs is. Pedig azt tuti, hogy gyakran látogatnám.

Hm, akkor most pár szóban a lelkemről: pont ma reggel tempóztam a munkahelyem felé, amikor is szólt a fülemben a zene, vágtáztam végig a városon és marha jól éreztem magam. Végignéztem a belvároson és akkor tudatosodott bennem, hogy ITT VAGYOK. El tudtam jönni, meg tudtam csinálni!  Akkora élmény..! Tudom, hogy ez az eleje, ami bár nehéz is de nagyon-nagyon izgalmas és kihívásokkal teli, aztán majd beleszokok a munkába, rutinná válik és nem fogom ennyire érdekesnek tartani, de most még az és ez jó érzés! Ismét azzal a helyzettel találkozni, hogy tessék, itt a lehetőség, mérettesd meg magad, mire vagy képes, hogy tudsz váltani, hogy tudsz alkalmazkodni. Folytatásos önismereti tréning. :)
Szóval a kisebb-közepesebb nehézségek ellenére (pl. visszahozza a kaját a vendég, mert eggyel kevesebb husit raktam a dobozába - ez gáz, de szerintem a harmadik munkanapján mindenki követ még el hibát) van sikerélményem, vannak új élményeim és úgy összességében jól érzem magam! És ez fontos, hiszen nem keseregni jöttem meg vegetálni, hanem fejlődni. Úgy érzem, jó úton járok és ez megnyugtató.

Holnap este 8-tól éjjel 2-ig fogok dolgozni, megint egy rakás új dolgot fogok tanulni és gyakorolhatom az eddig megtanultakat. Nem fogok panaszkodni, hogy mennyire bonyolult, maradjunk annyiban, hogy eléggé fullon van az agyam. :) A lábaim meg idővel megszokják a sokórányi állást. Egészségügyi szempontból ez sokkal egészségesebb annál, mint ha ülnék. :)

Most búcsúzom, facebook-ra raktam fel új képeket és a napokban majd megint viszem magammal a szerkezetet és kattintgatok. Most már jó lenne, ha magamról is csináltatnék valakivel, tudom. Majd figyelek, hogy mikor lehetne :)

Puszi, köszi, hogy benéztetek :)

Itt megnézhetitek, milyen környezetben élek:

Edinburgh képekben

Momentary statement

Nati története innentől kezdve egy másik országból, Skóciából folytatódik.

Valószínűleg nem fogok útibeszámolókat tartani arról, hogy mikor épp merre jártam, mert a blognak alapvetően nem ez a témája, ám nem kizárt, hogy néha említést teszek egy-egy élményemről, amely esetleg fontos annyira, hogy lejegyezzem.

Ám mégis a legfontosabbak azok a lelki lenyomatok, amik viszont fontosak annyira, hogy megörökítsem őket történetesen ezen az oldalon. Tehát továbbra is a gondolataimról, érzéseimről fogsz itt olvasni. 

Rövid állapotjelentés: 2O11. március 11.-én érkeztem meg ide, Edinburghba. Életem egyik legnagyobb kihívásával álltam szemben, amikor eldöntöttem, hogy felülök egy repülőre. Több éves pánikbeteg korszakom után úgy éreztem, hogy itt az ideje valami radikális változtatásba kezdeni az életemben, különben kiégek, beszürkülök és eltűnök a mindennapok martalékában. Többnyire ezért döntöttem úgy, hogy belevágok az Útba, amin én csak " A Nagy Kaland"-nak hívok elsősorban azért, mert többnyire spirituális szempontból vizsgálom az indíttatást, másrészt meg mert tényleg az. Nem azért jöttem, hogy sz*rrá keressem magam pénzzel és elégedett mosollyal hazatérjek x idő után, majd kb. egy hét alatt elverjem a nehezen megszerzett anyagi javakat alkoholra, bulira és különböző (számomra) felesleges dolgokra. Azért jöttem, hogy tapasztaljak, hogy új dolgokkal ismerkedhessek meg és haladjak tovább azon az Úton, amit helyesnek érzek. Az, hogy itt vagyok az Utam része; ezt már egy ideje tisztán érzem és akárhogy alakul, azt saját magam gyarapodására fogom fordítani, legyen az öröm vagy fájdalom, negatív vagy pozitív tapasztalat.

Megérkezésem másnapján megismerkedtem valakivel, akivel azóta folyamatosan és dinamikusan bontakozó lelki kapcsolatban vagyunk, pedig elsősorban csak testi kapcsolatnak indult. Itt annyit még megemlítenék, hogy én éreztem/reméltem valahol, hogy ez nem csak ennyiről fog szólni, első körben ennyiben egyeztünk meg és igyekeztük ehhez is tartani magunkat. Ez a mai napig is így van, csak közben az alakulások miatt mélyebb berkekben is nézelődünk, tapogatózunk már, ami engem eléggé inspirál és újragondolkodásra hív. A mai este folyamán például felmerült a bizalom kérdésköre. Első felindulásomban azt az egyszerűnek tűnő kérdést tettem fel magamnak, hogy egyáltalán van-e illetve kell-e egy ilyen jellegű kapcsolatban bizalomról beszélni, hiszen alapvetően nem várunk egymástól semmit (ami szinte lehetetlen, de lehet rajta dolgozni), hanem amit egymásnak adni tudunk -legyen az testi vagy lelki öröm, tapasztalat-, azt fogadjuk, ajándékként tekintünk rá és nem mellékesen a pozitív erőktől mindketten csak jobban fogjuk magunkat érezni. Azonban amikor két ember közt elkezd valami hajszálvékony és szuperérzékeny "dolog" kialakulni, abban a pillanatban belépnek a félelmek is a kapcsolatba. "Mi lesz ha..? Beleszeretek és pofára esek/belém szeret és csalódást kell neki okoznom/mellettem még másik 3 emberrel csinálja ugyanezt/megtetszik valaki más és tartalmas együttléteket veszítek el a meggondolatlanságom miatt stb. Néhány kérdés amit egy mozdulattal lehet törölni a fontos agyalások listájáról, de az olyan komplikáltabb lelkületű emberkék, mint mondjuk aki én is vagyok, szívesen szán rá néhány percet, hogy ezen kicsit fennakadjon és elbeszélgessen erről magával. 

Hogyan lehet a másik bizalmát megszerezni? Ez egy fontos kérdés, de szerintem első körben az a fontosabb, hogy a saját bizalmamat a másik felé, hogyan szerezhetem meg? Azt gondolom, hogy elsősorban önbizalommal. Ha hiszek abban, (mert már megtapasztaltam), hogy elég "jó" vagyok ahhoz, hogy megálljam a helyem egy kapcsolatban (emberként, nőként, társként, barátként), akkor innentől kezdve egy olyan tartással megyek bele egy ilyen jellegű próbálkozásba, ami kellő kisugárzást ad ahhoz, hogy gyorsan kiderüljön, a másik hogy is áll ez ügyben.

Teszemazt van egy nő, aki megfelelő mennyiségű tapasztalattal rendelkezik ehhez, ismeri az erősségeit csakúgy, mint a gyengeségeit, akkor tisztában lesz azzal, hogy neki mire kell figyelnie majd a kapcsolatban és mi az, amit ő úgy tud adni a másiknak magából, hogy attól az jobb legyen. És ez ugyanúgy fontos lenne a másik féltől is, hogy ezt végiggondolva a megfelelő energiákat mozgósítsa annak érdekében, hogy az egy fejlődőképes kapcsolat legyen. 

Erre nem csak a tudatos, tapasztalt felnőttek képesek, két szerencsés fiatal is működhet együtt úgy tudat alatt, hogy eszükbe nem jut, hogy milyen tulajdonságok azok a személyiségükben, amik esetleg romboló hatással lehet a kialakulófélben lévő társkapcsolatra. És mégis működik!

Felnőttkorban azt hiszem ez már egy szinttel feljebb zajlik, némileg tudatosabban. 

Az ismét csak égi szerencse lehet, ha mindkét ember úgy gondolja, hogy ő hajlandó beletenni az energiát a kapcsolatba és nem retten meg a felmerülő problémáktól. Tapasztalatom szerint manapság elég kevés az igazi Férfi, aki hajlandó a megszerzett tapasztalataiból építkezni, amire idővel azt lehet mondani, hogy ez az ember magabiztos, erős és bizonyos szempontokból fel lehet rá nézni. Szerintem ezek azok az alapvető alappillérek, amikre egy nő határozottan rámozdul, esetenként szinte függetlenül attól, hogy az illető milyen külső adottságokkal rendelkezik. Lehet, hogy itt főként magamról beszélek, de időnként minitanulmányokat tartok nők körében és nem egytől hallottam már azt, hogy igenis komoly fejtörést okoz nekik az, hogy kitalálják milyen körökben mozogjanak ahhoz, hogy potenciális férfiak társaságára bukkanjanak. Én is ahhoz a csoporthoz tartozom, aki többnyire csak vágyott arra, hogy ilyen férfiakkal találkozzon, akik fejlett érzelmi intelligenciával is rendelkeznek az értelmi mellett. Nem állítom, hogy a nők között is bármelyik pillanatban tudok rámutatni olyanra, aki az első típusú intelligenciával is rendelkezik, de ez nálunk úgy alakult, hogy gyakrabban megy végbe 2O-3O év körül, mint a hasonló korú pasiknál. Egyszerűen a mai nőknek már annyira kitágult a tudata, hogy nem hagyja őket szemet hunyni olyan témák felett mint pl. a családon belüli erőszak, a különböző tudományokkal kapcsolatos kutatások vagy vegyünk csak egy egyszerű példát, a gyermeknevelést. Mutass egy olyan nőt kapásból, aki abban a pillanatban, hogy megtudta, hogy gyermeket vár, nem kezd el tudatosan készülni a születésére könyvekkel, fórumokban való aktív részvétellel, eszmecserével, szakemberektől való aktív kérdezéssel vagy ha tovább akarunk menni, manapság már rengeteg olyan felkészítő program van, ami az áldott állapot 9 hónapjának szakaszaiban végbemenő különböző fejlődési periódusokat követve segít a leendő édesanyának egy bensőséges kapcsolatot kialakítania gyermekével. Pedig az a gyermek úgy is nőne, gyarapodna, ha az anya nem foglalkozna ezzel ennyit. Akkor is megszületne, ha nem lenne 6 különböző technikája arra, hogy hogyan lehet teljesen tudatos a szülés lefolyása alatt és akkor is egy valamirevaló ember lenne belőle, ha nem bújná naphosszat a nevelési tanácsadók könyveit arra a kérdésre várva a választ, hogy "Hogyan segíthetnék a gyermekemnek jó emberré válni..?" Én azt gondolom, hogy szeretet+józan paraszti ész. Abban benne van a következetesség, a határok meghúzása, a követhető és példamutató magatartás és a meleg-megengedő légkör kialakítása is. 

Mondja az, akinek nincs még saját gyermeke, csak elképzeli, milyen lenne, ha...

De alapvetően a bizalom kérdéskörét elemezgetni jöttem ma ide. 

Az én jelenlegi technikám az igazából nem is technika. Mert azzal már sakkozni kéne. "Hogyan kéne jól csinálni?" Nem tudom. Vannak emberek, akik a megjelenésükkel, a kisugárzásukkal bizalmat gerjesztenek bennem/a másik emberben, aminek köszönhetően el lehet gondolkodni azon, hogy megbízom-e a másikban, de szinte felesleges. Mert van egy alapvető amolyan "ősbizalom", amit a másik nem azzal érdemelt ki, hogy évek elteltével sem csalt meg vagy adott okot komolyabb féltékenységre, hanem egyszerűen magában hordozza, amire a másik mondhat egy igent és átadja magát a másiknak abban a tudatban, hogy persze sérülhet és csalódhat benne egy hatalmasat, viszont egy olyan dolgot tapasztalt meg és engedett kibontakozni, amit alapvetően másokban nem fedezett fel és ez adott időben és helyzetben jó érzéssel tölti el. Vagy engedheti eluralkodni a félelmeit és meghátrálhat azzal a kijelentéssel, hogy "úgyis olyan, mint a többi, majd ő is jól átver" és társai. 

Azt gondolom, hogy ha találkozunk valakivel, aki kivételesen valami olyat hoz ki belőlünk, ami számunkra teljesen új, ne féljük azt megcsodálni, megízlelni, megélni. Attól hogy új, persze lehet félelmetes, de magában hordozza a lehetőséget, hogy valami fontos tapasztalat kerekedik ki belőle. Akár a feltétel nélküli bizalom megtapasztalása, akár az, hogy rájöjjünk, bár vannak, akikkel ez működik, lényegében ők is csak emberek és követhetnek el hibát, ahogy mi is elkövettünk akkor, amikor hamis álomba ringattuk magunkat azáltal, hogy olyan nemlétező tulajdonságokkal ruháztuk fel a másikat, amikkel igazából nem rendelkezik. 

Tehát mind egy lazább, mind egy definiáltabb kapcsolatban lehet olyan szerencsénk, hogy alapvetően megbízunk a másikban, de ha mégis meg kell dolgoznunk azért, hogy a másikban ez kialakulhasson (vagy épp saját magunkban), akkor ne sajnáljuk a befektetendő energiát, mert szerintem enélkül nincs jól működő kapcsolat. Bizalmat szerintem koncentráltan és csak őszinte szándékkal érdemes építeni. Aki máshogy tesz, az előbb-utóbb benne fogja találni magát egy olyan kapcsolatban, ahol a szándékosan hamis bizalom felépítésének majd összeomlásának fájdalmával fog találkozni.

Az pedig elég mély sebeket tud ejteni ahhoz, hogy egy új helyzetben elgondolkodjon arról, merjen-e megbízni újra valakiben, aki fájdalmat okozhat neki.

Ezért komoly felelősség valakinek a bizalmába férkőzni s aztán azt könnyelműen eljátszani. 

Nos, a feladat adott: a bizalommal élni és merni megélni.

Jó éjszakát!

minden szava.

- Bizonyos dolog miért jönnek túl későn az életünkbe?
- Tipikusan olyanok, amikről soha nem gondoltad volna, hogy majd egyszer csak berobbannak és felborítanak mindent?
- Igen...
- Minden bizonnyal minden ilyen egy amolyan utolsó lehetőség.
- De mi van akkor, amikor már nincs lehetőség arra, hogy az ember élni tudjon azzal a lehetőséggel, mert időközben rengeteg minden megváltozott és egyébként is mindent szándékosan irányított az ember, de ezt a lehetőséget nem vette számba..?
- Akkor jön a bánkódás és a nagy kérdés hogy miért nem vettem előbb észre..?
- Én ezt nem értem. Úgy tűnik, az élet szánt szándékkal nehezíti meg a dolgaimat, teszi mérlegre az érzelmeimet az értelmemmel és akárhogy is döntök, azt a döntést soha nem fogom maradéktalanul helyesnek érezni és valamiben hiányt fogok szenvedni.
- Időként kapunk olyan lehetőségeket, amikkel nem tudunk élni, rajtunk kívül álló okok miatt. Legyenek azok a körülmények vagy az ésszerűség korlátai. Ekkor kell megpróbálni maradandó fájdalom nélkül elfogadni a helyzetet és megfigyelni azt, hogyan fedi be az idő azt a kérdést, hogy "Mi lett volna ha..?"
- Az élet egyik legfájdalmasabb kérdése.
- Igen, az és rendszerint olyan kérdés, amire már soha nem kapunk választ.
- "Meg kellett volna próbálnom..."
- Akkor teljesen máshogy alakult volna az életed és ne felejtsd el, hogy minden tökéletes szándékkal történt akkor és úgy, ahogyan megtörtént. Tehát kár azon keseregni, hogy milyen jó lett volna, ha.
- Nehéz-nehéz...
- Hogyne. De pontosan ezekből a kérdésekből tudhatod meg igazán, hogy mik azok, amik igazán fontosak a számodra.
- A kérdések megmutatják?
- Igen, mert ha kérdezel, kételkedsz. Nem vagy benne biztos, hogy jól döntöttél, foglalkoztat a dolog, a mélyére akarsz látni és megérteni, magyarán teljesen a magadénak akarod tudni a választ, az egyetlen és igazi választ, ami ugyebár ritkán fogalmazódik meg úgy, hogy azt teljes mivoltában el is merd hinni.
Szóval ne aggódj Kicsi Lány, csak nyugodtan kérdezz és ne félj a kétségektől. Ha nem jön válasz azonnal, akkor annak talán csak annyi az oka, hogy még nem érkezett el az ideje, hogy megkapd.
- De addig kétségek közt vergődjek?
- Ne vergődj, csak igyekezz megtalálni az egyensúlyt a szíved és az értelmed között. Hallgasd meg mindkettőt, majd csukd be a füled és hagyd, hogy jöjjön magától. Jönni fog, akkor is, ha most úgy érzed, hogy teljesen össze vagy zavarodva.
- De a szívem vagy az eszem fogja megsúgni..?
- Kezded túlbonyolítani. Hidd csak el, érezni fogod. Sem egyik, sem másik. Csak bízz magadban, mert a válasz benned van.
- Akkor én most leülök és megpróbálok rendet tenni odabent, lehalkítani a zajt és kicsit megfigyelni mi is zajlik ott legbelül.
- Jobbat tanácsolni sem tudnék, csináld. Pásztázd végig lélektől az agyig. S onnan már könnyen jutsz el még tovább, ahol az igazi válaszok várnak rád. Indulj hát.
- Mindig az a vége, hogy elindítasz?
- Ezért jöttél, ha jól tudom, megerősítésért. Akkor meg mire vársz?

- Eljött az idő?
- Közeledik. Menni kell.
- Nagy kaland lesz!
- Félek tőle.
- Ki ne félne.
- Nem tudom, hogy mások hogy vannak ezzel, de én ezt is olyan furcsán élem meg... Érzem, hogy lépnem kell, hogy indulnom kell, hogy ez is egy "hívás" és érzem, hogy közeledik a tökéletes pillanat, mégis kételkedem, kifogásokat keresek, magamat okolom az egész felfordulásért...
- Felfordulás. Az van... De legalább magadba néztél.
- De én nem akarok menekülni! Meg akarom oldani a problémáimat, szépen sorba az összeset, nem akarok megfutamodni!
- Az, hogy ha hallgatsz a "hívásra", nem megfutamodás. Egyszerűen csak másnak jött el az ideje.
- Attól is félek, hogy mégis csak az... Hiszen olyan lelkes voltam az elején, annyira hittem benne és most teljesen kiégett bennem ez az öröm, ez a lelkesedés...
- Mert csalódtál. Másnak képzelted. Olyan ez, mint a szerelem. Felruházod olyan tulajdonságokkal, amiket még nem is ismersz és elhiszed, hogy márpedig olyan lesz. Aztán jön a nagy kopp és összeomlik a kártyavár. Meg a lelked is vele együtt.
- Lehet, hogy ezt az "új világot" is csak én képzelem el annyira másnak és közben ott is minden ugyanolyan, az emberek harcolnak, lehajtott fejjel mászkálnak az utcán, hajtják a pénzt, gyerekeket szülnek, akiket aztán lepasszolnak valakinek akinek fizetnek azért, hogy elvégezze azt,amit normál esetben nekik kéne...
- Az emberek a világ másik felén is ugyanazt teszik.Pontosan azt, amit te leírtál, de ez nem változtat azon, hogy neked "meghívásod" van és ennek eleget kell tenned. Ha materiálisan nézzük, ott is csak épületek, növények és emberek vannak, viszont kicsit minden más. Neked erre a másra van most szükséged. A távoli helyen, ahol bizonyos mértékben újra kell kezdened mindent, magad mögött hagyva egy részt és valamelyest építkezni abból, amit már megszereztél eddig. Nem leszel új ember attól, hogy holnaptól valahol máshol ébredsz majd, viszont olyan tapasztalatokra tehetsz szert, amikre máshogy nem lenne lehetőséged. Márpedig ahogy ismerlek, neked fontosak a tapasztalatok, ha pofonok útján, akkor úgy, de építkezni akarsz és egy új hely megfelelő arra, hogy ismét az alapoknál kezd. Viszont fontos lesz tudatában lenned annak, hogy ez az építkezés mennyire fontos, hogy szilárd alapokra legyen helyezve.
- Ez megint egy újrakezdés... És most még jobban egyedül leszek, mint bármikor máskor.
- Sok mindent túléltél te már egyedül. Emlékezz, amikor betoltak a műtőbe és teljesen egyedül hagytak... Volt ott valaki, fogta a kezed, simogatta az arcod, hogy ne félj és súgta a füledbe, hogy minden rendben lesz?
- Nem szeretném ezt ahhoz hasonlítani. Sírnom kell, ha arra gondolok.
- Csak érzékeltetni szeretném, hogy sok poklot megjártál már egyedül. Bár mindig volt melletted, benned valaki, aki segített, de még nem vagytok olyan kapcsolatban, hogy ezt mindig érzékelted volna.
- Milyen kapcsolatban?
- Haragszol rá kicsit, mert engedte, hogy mindez megtörténjen veled és mert nem adott egyértelmű jeleket, hogy igenis melletted áll és mindez érted történik.
- Tényleg nem vagyunk túl jóban. Eltávolodtam, mert én hiszek a csodákban, a jelekben, a segítségben, mégsem kapom meg őket úgy, hogy az számomra egyértelmű legyen.
- Vagy csak nem veszed észre.
- De én figyelek! Én annyira figyelek... De ha észre is veszek valamit, az agyam azonnal megszólal, hogy badarság az egész és csak beképzelem. Hogy lehet az ember bármikor is biztos abban, amit érzed, amit tapasztal? Honnan tudja, hogy nem csak a természet vagy a kifürkészhetetlen agya játszik vele? Hol van a bizonyíték, hogy csodák igenis vannak a mindennapokban is és ezek velünk is megtörténhetnek?
- Érzi.
- Engem az érzéseim számtalanszor megcsaltak már. Amikor a legbiztosabb voltam valamiben, akkor csalódtam a legnagyobbat. Megérzések... Valamikor hittem bennük.
- Sajnálom, hogy most ennyire csalódott vagy. A megérzések csak akkor működnek, ha az ember mer hinni bennük. Ha valaki mondvacsinált jeleket fog fel biztosítékoknak, csak mert valamit nagyon akar és így akar garanciát erőltetni mindarra, akkor a megérzései csalódottan fognak kilépni az életéből, hiszen nincs többé szükség rájuk.
- Úgy érzem magam, mint egy durcás kisgyerek, akinek megígérték, hogy ha jó lesz, kap fagylaltot, ehelyett megkapta a tölcsért, hogy kezdjen vele valamit, hiszen a semminél több. Csak épp nem az, amit igazán szeretett volna.
- Legalább van mibe rakni a fagyit, ha egyszer mégis meg tudja szerezni magának.
- Aha, szóval a mostani kétségbeesett, hitetlen szívem majd jó alapja lesz egyszer annak, amiért valahol harcolok.
- A te szíved nagyon jó alap, csak per pillanat sebhelyek foglalják el a nagy részét. A fennmaradó tiszta részek pedig épp használaton kívül vannak, mert a csalódás és a közöny elfeledtette veled, hogy a tiszta szív alapja az erős lélek.
- A szívem alapja tehát alapvetően tiszta, csak épp fogalmam sincs, hogy mit kezdjek vele.
- Ettől erős a te lelked. Hogy kételkedsz. Hogy vannak olyan kérdéseid, amikre nem tudod a választ, de addig nem nyugszol, még meg nem találod őket. Holnap új nap jön, ne feledd, hogy a foszlányokat összeöltve egy színesebb, különlegesebb anyagot kaphatsz, egy olyat, mint senki másé. Ez az anyag jó alapja lesz az elkövetkező napjaidnak, hogy tisztázd magadban ki is vagy és hova tartasz.
- Takarózhatok vele, ha közeleg a csalódás és a közöny hideg szele?
- Betakargathatod vele a szíved, hiszen reszket. Most nem a magány az, ami megrendítette, sokkal inkább azok a mindennapok, amiktől annyira tartottál.
- Amikor minden nap ugyanolyan. Amikor belefásulsz a gondolatba is, hogy fel kell kelni és ugyanazt tenni, ugyanott, ugyanazokkal az emberekkel, ugyanazokat a történeteket hallgatva...
- Tetted a dolgod, pont addig, ameddig ez a feladatod tartott. Most össze kell majd csomagolnod azt, amit a legfontosabbnak tartasz és elszállni egy ismeretlen, idegen helyre, ahol idegen leszel az idegenek között.
- Honnan lesz ehhez bátorságom, honnan lesz ehhez erőm?
- Honnan indult el ez az egész? Odabentről. Érezted, tudtad, hogy már nem okoz örömet az, amiben eddig hittél, ami mellett idáig kitartottál. A hited, az erőd kevés már ahhoz, hogy életben tarts egy nem működő dolgot. Ha a mindennapjaid beszürkültek, azért nem minden esetben te vagy a felelős. Tudom, hogy tettél erőfeszítéseket, sikerült is változtatnod, de itt már arról van szó, hogy több erőd megy el, mint amennyit kapsz és ennek a vége az, hogy kimerülten esel össze és semmi sem biztosít afelől, hogy lesz erőd még egyszer úgy felállni, ahogy akkor sikerült.
- Félelmetesen hangzik.
- Már nem a rettegés idejét éled. Csak össze kell gyűjtened az erőd és megkapaszkodni a türelemben. "Ha valamit akarsz, akkor az egész Univerzum összefog veled, hogy megkapd." És ez rád is vonatkozik.
- Tele vagyok látszólagos és kézzelfogható akadályokkal.
- Azok lesznek is, hiszen megvalósítani egy álmot, -legyen az egy a sok kicsi közül vagy akár a legnagyobb-, soha nem egyszerű feladat és csak azoknak sikerül, akik nem rettennek meg az akadályok előtt. De azoknak mindenképp!
- Nem akarom feladni, most nem. Azzal a tudattal vágok neki, hogy "néha csak azért indulunk el egy úton, hogy bebizonyosodjon, hogy az nem a mi utunk", így nem érhet túl nagy csalódás.
- Higgy magadban, higgy az álmaidban. Lehet, hogy kincset találsz, lehet, hogy a végtelen szomorúságot, de tudd, mindkettő ott van mindenben és mindenhol. Azt fogod észrevenni, amire a tudatod összpontosítod és minél többet gyűjtesz be egyikből vagy másikból, a világod annál jobban tágul pozitív vagy negatív irányban. Rajtad múlik, s az univerzum hol segít, hol hátráltat. Mindezt okkal teszi. De ne futamodj meg, hiszen pontosan tudod, merre kell menned. Indulj hát!

- Miért nem mondod el neki, hogy hiányzik?
- Mert nem érdekli. Pontosabban inkább nem akar tudni róla.
- Szerinted van olyan ember a világon, akinek ha azt mondják "hiányzol" nem lágyul meg legalább kicsit is a lelke?
- Nem a lelkével van a gond. Tudod, minden fejben dől el.
- Akkor a lelke szerinted örülne neki, ha tudná?
- Igen. Csak épp az esze azonnal védekezésbe kezdene és elkezdené elutasítani az információt, mert nem tudna vele mit kezdeni.
- Azt hiszem tudom miről beszélsz.

"A gyávák sosem engedik, hogy lángra lobbantsa szívüket a tűz, mert ők csak arra vágynak, hogy az új helyzet a lehető leggyorsabban visszaváltozzék olyanná, amilyen volt, és ők továbbra is a szokásos módon gondolkodhassanak. A bátrak azonban tűzre vetik, ami régi, és akár óriási belső szenvedés árán is, mindent maguk mögött hagynak, és haladnak tovább, előre..."

- Erről lenne szó?
- Igen, sajnos. Szóról-szóra.
- Gondolom ebben a történetben te vagy a bátrabb.
- Igen, a bátrabb én vagyok. Meg az is, aki újra és újra végigjárja a stációkat és mintha nem akarná megtanulni századszorra sem a leckét, nekivágok megint, hátha végre máshogy alakul, de mindig csalódnom kell. Hát akkor leszek inkább gyáva és elmenekülök, nem megyek bele többet, nem vállalom a felelősséget, a fájdalmat, amit ez a tűz okoz, a sebeket, amiktől arcom néha már eltorzul s önmagamnak is felismerhetetlenné válok.
- De ennek a szenvedésnek pont az az értelme, hogy valamit magad mögött hagyhatsz.
- Úgy látszik, mégsem megy maradéktalanul. Nálam valami hibádzik vagy nem a jó úton megyek, magam sem tudom, csak azt, hogy már ezerszer fájt és tudom, ha újra vállalni kéne, még mindig belemennék.
- Mert várod a csodát. Hogy egyszerre megváltozik valami, egy aprócska elem és az majd magában hordozza azt, hogy végre úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt te szeretnéd.
- Ha a Sors segíteni akarna rajtam, már megtette volna. Látja, hogy kitartó vagyok és mindig megpróbálom újra. Nem tudok már többet változni ehhez a helyzethez, azt érzem, hogy itt nem nekem kell változnom és ezzel be is zárult a kör, nincs több teendőm.
- Akkor miért mész bele újra és újra?
- Mert ha a kezedbe adják a lehetőséget, hogy tessék, élj vele, benne van a reményed töredéke, hát ne hagyd elveszni, akkor te mit választanál?
- Ami ésszerű. A reményre nem érdemes alapozni.
- Engem a remény éltet. Az, hogy igenis vannak csodák, megtörténhet az, ami már reménytelennek látszik! Mással és máskor. Nekem nem vált be...
- És mégsem hagynád veszni...
- Talán csak egyszer kéne megtennem és ez egész történet véget érne.
- Igen, mert onnantól már tudnád, hogy képes vagy rá.
- Igaz, de talán erre még nem vagyok kész.
- Mi kellene még, hogy készen állj rá?
- A külső segítség. Úgy érzem, képes lennék továbblépni, ha lenne miért. Olyan embert úgysem találok, aki "pótolná" nekem, de nem is akarok. Az önbecsapás lenne. Tisztában vagyok vele, hogy talán örökre itt lesz a szívemben és senki nem fogja tudni átvenni a helyét. De hinni akarok benne, hogy lesz majd egy ember, akiért érdemes lesz betemetnem ezt az űrt, akivel azt érzem majd, hogy kiegészültem és nem csak egyre hiányosabb leszek, aki ha majd megjelenik, olyan mértékben tudja magára vonni a gondolataimat, hogy nem fogom többé érezni azt, amit most érzek.
- Hogy hiányzik... Kezdem érteni, hogy miért nem akarod, hogy tudjon róla.
- Felesleges. Értékelni úgysem fogja, egy újabb pofon pedig pont most nem hiányozna az arcomról. Ha mégis megérintené, arról úgysem szereznék tudomást. A kör ezzel bezárult.

"Aminek meg kell történnie, az megtörténik. Akivel találkoznod kell, azzal találkozol. Akinek észre kell vennie, az észrevesz. Ilyenkor mondhat bárki bármit, Te úgyis érzed. Nem lehet tudni, mi lesz belőle: egy éjszaka szép emléke, évek, vagy egy élet. Ott van és Te tudod, hogy közötök van egymáshoz. Tehetsz bármit: valahol, egy láthatatlan dimenzióban már össze vagytok finom kis szálakkal kötözve. Ne aggódj, ha most nem vesz észre, majd újra látod. A legfontosabb, hogy nyitott legyél. Nem lehet rosszkor rossz helyen lenni. Mindig ott vagy, ahol dolgod van és mindig azokkal, akikkel dolgod van. Lehet, hogy gyönyörű lesz, lehet, hogy fájni fog, de ez az életed. És ennél se szebb, se jobb, se izgalmasabb nem történhetne veled."

Azok a véletlenek, azok a furcsa, bizsergető, elgondolkodtató véletlenek. Amikre soha nem kapunk egyértelmű választ, hogy tényleg csak a véletlen műve volt-e vagy valami "Felsőbb Erő" irányította úgy az útjainkat, hogy pont ott, pont akkor találkozzunk. Micsoda véletlen! -mondom magamban mosolyogva, aztán átfut rajtam egy furcsa érzés, hogy ez több volt egy szimpla véletlennél, mert abban a szent pillanatban, amikor megpillantottam, tudtam, hogy ide és ekkor kellett megérkeznem, hogy mindez megtörténjen. Akkor és ott. Annak ellenére, hogy máshova és máskor indultam, valahogy a Sors keze úgy írta meg a sorokat, hogy ez legyen belőle. Egy találkozás, egy félmosoly, egy rövidre zárt beszélgetés, néhány felgyorsult szívdobbanás és egy mindent lezáró, reménytelenségbe burkolózó, lélekből feltörő sóhaj.


"Micsoda véletlen..."