Azok a véletlenek, azok a furcsa, bizsergető, elgondolkodtató véletlenek. Amikre soha nem kapunk egyértelmű választ, hogy tényleg csak a véletlen műve volt-e vagy valami "Felsőbb Erő" irányította úgy az útjainkat, hogy pont ott, pont akkor találkozzunk. Micsoda véletlen! -mondom magamban mosolyogva, aztán átfut rajtam egy furcsa érzés, hogy ez több volt egy szimpla véletlennél, mert abban a szent pillanatban, amikor megpillantottam, tudtam, hogy ide és ekkor kellett megérkeznem, hogy mindez megtörténjen. Akkor és ott. Annak ellenére, hogy máshova és máskor indultam, valahogy a Sors keze úgy írta meg a sorokat, hogy ez legyen belőle. Egy találkozás, egy félmosoly, egy rövidre zárt beszélgetés, néhány felgyorsult szívdobbanás és egy mindent lezáró, reménytelenségbe burkolózó, lélekből feltörő sóhaj.


"Micsoda véletlen..."