2013. február 21., csütörtök

Itt lenni vagy nem lenni..?



Halló,

a blog egy ideje nem volt frissítve, de mégis, ki szavazna arra, hogy ez a jövőben legyen máshogy?

Aki látta és édekelné a folytatás, az lájkoljon (NE!), szóval a bejegyzés alatt vannak ilyen kis rublikák, ahol bejelölheted, hogy láttad a bejegyzést (emelett, hogy tetszett, vagy viccesnek, esetleg meghatónak tartottad, nyilván egyelőre még nem erre a bejegyzésre vonatkozik a vélemény), de ha kommentben nem szeretnéd kifejteni a véleményed, viszont ha erre jársz szívesen olvasnád a bejegyzéseimet, akkor elég, ha a "láttam"-ra kattintasz és onnan sejteni vélem, hogy ezek után is látni szeretnéd a soron következő irományokat. 
Ha véletlenül kerültél ide és egyébként se tudsz sem magyarul, sem angolul, akkor javaslom, hogy állítsd át a keresőfunkciókat a google-ban, de mindegy is, ezt sem fogod érteni. 

Elmondom, hogy nagyjából mire lehetne számítani:


  • ahogy régebben is, írnék arról, ami bennem van. Lehet, hogy történet, vers vagy szappanopera forgatókönyv formájában, de elsősorban annak a gyümölcsét olvasnád, ami a lelkemben, fejemből született meg
  • írnék arról, amit egyelőre még nem árulhatok el, ígérem, ha lesz akit érdekel, elfogom (ennek nem tudom mi értelme volt, hogy leírtam, de nekem fontos és többeknek is az lesz majd, de egyelőre még nem szeretnék róla beszélni)
  • emellett lennének benne hosszabb-rövidebb beszámolók arról, ami épp az életemben történik. Kirándulás, utazás, tapasztalás, ha épp alkotok valamit, akár arról is, meg ha valaki gasztro-irányultságú, akár még a receptjeimet is megosztom, érdeklődés meglétében.
Szóval ez egy általános felmérés, hogy ha újra írni kezdenék, csak a kutya olvasna-e vagy még azt sem érdekelné :)


Köszi, ha visszajeleztek!

Szép napokat,

Nati  



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése