Par napja mar a szivembe koltozott a karacsony. Igaz, meg tobb, mint egy honap van odaig, de eddig minden evben valahogy tiltakoztam ellene, mert azt ereztem, hogy meg mindig es meg mindig nem lesz olyan, amilyet igazan szeretnek. Az idei lesz az elso kulfoldi karacsonyom.
Mosoly ulhet az arcomra, mert az eletem ugy alakult, hogy idokozben megtalaltam azt az embert, akivel egyutt szeretnek tovabb menni az uton. Akivel talan megvalosulhat az "idealis" karacsony. Ha csak minimalban is, de mindenkepp kozeleitve ahhoz, amit mindketten szeretnenk. Mar evek ota a sajat karacsonyomra vagyom, amit nem a megszokas vagy a hagyomany korvonalaz, hanem az, amit legbelul erzek, hogy tenni szeretnek.
Eszembe jutott egy tipikus karacsonyi enek, ra is kerestem gyorsan az interneten es ezt a valtozatot talaltam meg. Megrendito volt. Habar mar nem eloszor lattam ezt a videot, most meges annyira sziven utott, hogy nem tudok a hatasa alol menekulni. Mikozben en arrol almodozom, hogy milyen szep lesz majd a karacsony, mast eppen most lonek agyon. Tudom, hogy manapsag -tudomasunk szerint- nem zajlanak nagyon hordereju haboruk, de biztis vagyok benne, hogy vannak olyan orszagok, teruletek, ahol meg most is normalis, hogy emberek setalnak az utcan es lelovik azt, akit eppen kedvuk tartja. Peldaul egy gyereket.
Egy gyereket, aki jo esetben ket ember szerelmenek a gyumolcse, akit az anyja ovott, vedett 9 honapig, ameddig a testeben fejlodott, novekedett, aztan fajdalmak kozt a vilagra hozta, egy olyan vilagba, ahol sokkal nagyobb es komolyabb veszelyek leselkednek ra, mint a bakteriumok vagy virusok, habar mindketto lehet vegzetes kimenetelu, de egy a mar kulvilagban nevelkedett, tapasztalt, elmenytgyujtott gyermek halala megis sokkal inkabb feldolgozhatatlan, mint egy olyane, aki meg odabent meghal. Pedig az is olyan mertekig megrendito, amirol csak az tudna meselni, aki mar atelte. Elveszteni azt, aki meg soha nem volt a tied. Mintha kiraboltak volna mind testileg, mind lelkileg. Elengedni sem tudod igazan, mert nem tudod megfogni, kit is akarsz elengedni...
S ha megis a vilagra hozod, apolod, szereted, tanitod, neveled majd egy nap jon egy ember, aki ellensegnek tekinti, mert mas a szine vagy a vallasa es egyetlen mozdulattal oltja ki az embereletet, akit annyira feltettek, annyi energiat belefektettek, idot, turelmet, erot es penzt nem sajnalva... Es vege. Es ez hany emberrel tortent mar meg? Hany emberrel kell meg, hogy megtortenjen?
Annyira faj a bucsuzas... Legyen az a nagyszulo, aki abba a korba lepett, hogy bucsuznia kell vagy legyen az akarki, akit elvisz egy betegseg vagy baleset. Annyira faj! Eletunk reszese volt es mar nincs tobbe benne. Kiszakitottak, elraboltak, mi pedig vigasztalanul es tehetetlenul allunk az esemenyek sora elott es probaljuk tartani magunkat, de nincs ra igazan jo mod. Az ido segit..? Csak annyit tesz, hogy uj tortenesek lepnek be az eletunkbe es hosszabb-rovidebb ideig nem jut eszunkbe fajdalmunk forrasa.
Ha tehetnem, megszuntetnem a haborukat. Nem tartom ezeket termeszetes szelekcionak vagy egy normalis dolognak, aminek meg kell, hogy tortenjen. Ettol fuggetlenul is halnak meg emberek betegsegben vagy balesetben vagy barmiben. Beket szeretnek, nyugalmat es hogy eljusson az emberekhez az az uzenet, hogyha egy kicsit megprobalnank kedvesebbek lenni egymashoz, az sokmindenkinek sokat segitene. Kivanom mindannyiunknak, hogy a megfelelo emberekkel legyunk korulveve, akik epitenek mindket es akiket epiteni tudunk.
