- Eljött az idő?
- Közeledik. Menni kell.
- Nagy kaland lesz!
- Félek tőle.
- Ki ne félne.
- Nem tudom, hogy mások hogy vannak ezzel, de én ezt is olyan furcsán élem meg... Érzem, hogy lépnem kell, hogy indulnom kell, hogy ez is egy "hívás" és érzem, hogy közeledik a tökéletes pillanat, mégis kételkedem, kifogásokat keresek, magamat okolom az egész felfordulásért...
- Felfordulás. Az van... De legalább magadba néztél.
- De én nem akarok menekülni! Meg akarom oldani a problémáimat, szépen sorba az összeset, nem akarok megfutamodni!
- Az, hogy ha hallgatsz a "hívásra", nem megfutamodás. Egyszerűen csak másnak jött el az ideje.
- Attól is félek, hogy mégis csak az... Hiszen olyan lelkes voltam az elején, annyira hittem benne és most teljesen kiégett bennem ez az öröm, ez a lelkesedés...
- Mert csalódtál. Másnak képzelted. Olyan ez, mint a szerelem. Felruházod olyan tulajdonságokkal, amiket még nem is ismersz és elhiszed, hogy márpedig olyan lesz. Aztán jön a nagy kopp és összeomlik a kártyavár. Meg a lelked is vele együtt.
- Lehet, hogy ezt az "új világot" is csak én képzelem el annyira másnak és közben ott is minden ugyanolyan, az emberek harcolnak, lehajtott fejjel mászkálnak az utcán, hajtják a pénzt, gyerekeket szülnek, akiket aztán lepasszolnak valakinek akinek fizetnek azért, hogy elvégezze azt,amit normál esetben nekik kéne...
- Az emberek a világ másik felén is ugyanazt teszik.Pontosan azt, amit te leírtál, de ez nem változtat azon, hogy neked "meghívásod" van és ennek eleget kell tenned. Ha materiálisan nézzük, ott is csak épületek, növények és emberek vannak, viszont kicsit minden más. Neked erre a másra van most szükséged. A távoli helyen, ahol bizonyos mértékben újra kell kezdened mindent, magad mögött hagyva egy részt és valamelyest építkezni abból, amit már megszereztél eddig. Nem leszel új ember attól, hogy holnaptól valahol máshol ébredsz majd, viszont olyan tapasztalatokra tehetsz szert, amikre máshogy nem lenne lehetőséged. Márpedig ahogy ismerlek, neked fontosak a tapasztalatok, ha pofonok útján, akkor úgy, de építkezni akarsz és egy új hely megfelelő arra, hogy ismét az alapoknál kezd. Viszont fontos lesz tudatában lenned annak, hogy ez az építkezés mennyire fontos, hogy szilárd alapokra legyen helyezve.
- Ez megint egy újrakezdés... És most még jobban egyedül leszek, mint bármikor máskor.
- Sok mindent túléltél te már egyedül. Emlékezz, amikor betoltak a műtőbe és teljesen egyedül hagytak... Volt ott valaki, fogta a kezed, simogatta az arcod, hogy ne félj és súgta a füledbe, hogy minden rendben lesz?
- Nem szeretném ezt ahhoz hasonlítani. Sírnom kell, ha arra gondolok.
- Csak érzékeltetni szeretném, hogy sok poklot megjártál már egyedül. Bár mindig volt melletted, benned valaki, aki segített, de még nem vagytok olyan kapcsolatban, hogy ezt mindig érzékelted volna.
- Milyen kapcsolatban?
- Haragszol rá kicsit, mert engedte, hogy mindez megtörténjen veled és mert nem adott egyértelmű jeleket, hogy igenis melletted áll és mindez érted történik.
- Tényleg nem vagyunk túl jóban. Eltávolodtam, mert én hiszek a csodákban, a jelekben, a segítségben, mégsem kapom meg őket úgy, hogy az számomra egyértelmű legyen.
- Vagy csak nem veszed észre.
- De én figyelek! Én annyira figyelek... De ha észre is veszek valamit, az agyam azonnal megszólal, hogy badarság az egész és csak beképzelem. Hogy lehet az ember bármikor is biztos abban, amit érzed, amit tapasztal? Honnan tudja, hogy nem csak a természet vagy a kifürkészhetetlen agya játszik vele? Hol van a bizonyíték, hogy csodák igenis vannak a mindennapokban is és ezek velünk is megtörténhetnek?
- Érzi.
- Engem az érzéseim számtalanszor megcsaltak már. Amikor a legbiztosabb voltam valamiben, akkor csalódtam a legnagyobbat. Megérzések... Valamikor hittem bennük.
- Sajnálom, hogy most ennyire csalódott vagy. A megérzések csak akkor működnek, ha az ember mer hinni bennük. Ha valaki mondvacsinált jeleket fog fel biztosítékoknak, csak mert valamit nagyon akar és így akar garanciát erőltetni mindarra, akkor a megérzései csalódottan fognak kilépni az életéből, hiszen nincs többé szükség rájuk.
- Úgy érzem magam, mint egy durcás kisgyerek, akinek megígérték, hogy ha jó lesz, kap fagylaltot, ehelyett megkapta a tölcsért, hogy kezdjen vele valamit, hiszen a semminél több. Csak épp nem az, amit igazán szeretett volna.
- Legalább van mibe rakni a fagyit, ha egyszer mégis meg tudja szerezni magának.
- Aha, szóval a mostani kétségbeesett, hitetlen szívem majd jó alapja lesz egyszer annak, amiért valahol harcolok.
- A te szíved nagyon jó alap, csak per pillanat sebhelyek foglalják el a nagy részét. A fennmaradó tiszta részek pedig épp használaton kívül vannak, mert a csalódás és a közöny elfeledtette veled, hogy a tiszta szív alapja az erős lélek.
- A szívem alapja tehát alapvetően tiszta, csak épp fogalmam sincs, hogy mit kezdjek vele.
- Ettől erős a te lelked. Hogy kételkedsz. Hogy vannak olyan kérdéseid, amikre nem tudod a választ, de addig nem nyugszol, még meg nem találod őket. Holnap új nap jön, ne feledd, hogy a foszlányokat összeöltve egy színesebb, különlegesebb anyagot kaphatsz, egy olyat, mint senki másé. Ez az anyag jó alapja lesz az elkövetkező napjaidnak, hogy tisztázd magadban ki is vagy és hova tartasz.
- Takarózhatok vele, ha közeleg a csalódás és a közöny hideg szele?
- Betakargathatod vele a szíved, hiszen reszket. Most nem a magány az, ami megrendítette, sokkal inkább azok a mindennapok, amiktől annyira tartottál.
- Amikor minden nap ugyanolyan. Amikor belefásulsz a gondolatba is, hogy fel kell kelni és ugyanazt tenni, ugyanott, ugyanazokkal az emberekkel, ugyanazokat a történeteket hallgatva...
- Tetted a dolgod, pont addig, ameddig ez a feladatod tartott. Most össze kell majd csomagolnod azt, amit a legfontosabbnak tartasz és elszállni egy ismeretlen, idegen helyre, ahol idegen leszel az idegenek között.
- Honnan lesz ehhez bátorságom, honnan lesz ehhez erőm?
- Honnan indult el ez az egész? Odabentről. Érezted, tudtad, hogy már nem okoz örömet az, amiben eddig hittél, ami mellett idáig kitartottál. A hited, az erőd kevés már ahhoz, hogy életben tarts egy nem működő dolgot. Ha a mindennapjaid beszürkültek, azért nem minden esetben te vagy a felelős. Tudom, hogy tettél erőfeszítéseket, sikerült is változtatnod, de itt már arról van szó, hogy több erőd megy el, mint amennyit kapsz és ennek a vége az, hogy kimerülten esel össze és semmi sem biztosít afelől, hogy lesz erőd még egyszer úgy felállni, ahogy akkor sikerült.
- Félelmetesen hangzik.
- Már nem a rettegés idejét éled. Csak össze kell gyűjtened az erőd és megkapaszkodni a türelemben. "Ha valamit akarsz, akkor az egész Univerzum összefog veled, hogy megkapd." És ez rád is vonatkozik.
- Tele vagyok látszólagos és kézzelfogható akadályokkal.
- Azok lesznek is, hiszen megvalósítani egy álmot, -legyen az egy a sok kicsi közül vagy akár a legnagyobb-, soha nem egyszerű feladat és csak azoknak sikerül, akik nem rettennek meg az akadályok előtt. De azoknak mindenképp!
- Nem akarom feladni, most nem. Azzal a tudattal vágok neki, hogy "néha csak azért indulunk el egy úton, hogy bebizonyosodjon, hogy az nem a mi utunk", így nem érhet túl nagy csalódás.
- Higgy magadban, higgy az álmaidban. Lehet, hogy kincset találsz, lehet, hogy a végtelen szomorúságot, de tudd, mindkettő ott van mindenben és mindenhol. Azt fogod észrevenni, amire a tudatod összpontosítod és minél többet gyűjtesz be egyikből vagy másikból, a világod annál jobban tágul pozitív vagy negatív irányban. Rajtad múlik, s az univerzum hol segít, hol hátráltat. Mindezt okkal teszi. De ne futamodj meg, hiszen pontosan tudod, merre kell menned. Indulj hát!