Okés? Megkaptad? Olvastad? Vetted? Vágod? Kened? Értelmezed? Van számos mezed? Esetleg nemezed? Nem ezed! Nemezed. Színes, kékes, menedékes, kívül bélelve, belül ékelve, mosollyal, modorral, gombolyaggal, de jó illatúval, olyan vaníliás, eperédes, mint az élet, keserédes, finom ízű, mégis komor, hatására gyakran mozdul meg a gyomor, kifelé jönne az, ami egyszer bement. De most nem erről szól a versem, csak annyi volt a kérdés, hogy vetted-e amit vettem? Sugalmaztam, kijelentetem, nutellával jól megkentem, nyald le a kést, olyan édes, ha recés a széle, olykor rémes, de ne ijedj meg, nem fog fájni, majd megpróbálom kitalálni mire megy ki ez a játék, napfény van-e vagy csak árnyék, szemből süt bele a szembe, vagy sötétség jut eszembe, hogy hol a lényeg, hogyha félek? Vagy épp akkor ha bátor vagyok, kitárt szívek, kitárt karok, reménytelen pillanatok, szép mosolyok, kedves szavak, néha-néha szívbe marnak. Mint a kígyó éles foga, mint tornádó gyilkos torka, mint sasnak éles karma, ez lenne az igaz karma? Az történik, aminek kell vagy pont mindennek ellentéte valósul meg minden nappal, hol éjjel fáj hol meg nappal, hol emlékszek hol meg élek, előfordul, hogy félek. Mentsd meg magad, drága angyal, fogd a szárnyad, húzd a szarból, húzd ki magad, egyenes hát, melleket ki, levegőt be, fájdalmat ki, messze menjen, soha többet ne keressen, vagy ha igen, értelmesen, érezzem, hogy visz valahová megtanulni azt mit nem kár, akkor is, ha sokáig tart, akkor is, ha kell kivont kard, akkor is, ha pofára rá kell esni néhanapján majd felemelni. Fejet porból, arcot sárból, kezeket a súlyos láncból, engedd azt el, csak rabbá tesz, bekerít az, nem védelmez. Láncokat le, szívet kitár, őszintén és hittel kivár. Megvárja, hogy megváltozzon az, ami tán soha nem fog, de esélyt ad, nem szarik be, máshogy lesz az, amint hitted. Vágod, vágod? Érted, érted? Nem értem van. Inkább érted. Pozitív, hogy ezt megérted. Feltéve, ha tényleg érted.
Megsemmisül, megszületik. Minden nappal lejjebb esik, majd szépen lassan emelkedik. Megízleli, megtanulja, megszívleli mi a munka. Belül zajlik, kis összegért de nagy az ára. Nem készül egy kaptafára. Tök egyedi, kézimunka, csak ma, csak most akció egy randevúra. Találkozó önmagaddal, mire megy ki, mire lesz jó? Őszinteség, önbevallás, ha letisztázod, ki lesz hálás? Önmagad? Te? Önmagadnak? Jaj de jó, hogy önmagad vagy! Szívsz is vele, nem keveset, ha a kifogást nem keresed, csak megnézed azt, épp mi zajlik, kívül-belül mi hallatszik? Mit lát más és mi van mégis, mi az igaz, mi a tézis? Hazudhatnál, de már minek? Belül langyos, kívül hideg. 36 fok, épp nem hőség, elviselt elegendőség. Csak épp üres. Szelektíve. Ki lett dobva a fél szíve és most épül helyére egy ismeretlen pont az i-re. Mindegy is az, nem ez a lényeg, inkább az, hogy nem egy féreg rágja át a húsát éppen, hanem döglik s hagyja épen. Minek oda, szebb az annál, elrontani nem akarná. Kedves tőled kicsi féreg, hogy az igazat ennyire féled, hogy keresel másik szállást, oda rakhatsz szép új rágást. Menjél szépen, máshol hívnak, ott nincs helyed, ahol sírnak. Van ott más gond, hagyjad szépen, had oldják meg valamiképpen.
Hát ennyi van, tea vajjal, kend el szépen, langyos kézzel félmerészen, aztán kóstol, hátha finom, én mindettől óvakodom. Gyenge vagyok vagy épp hogy bátor, kábé min egy aligátor. Nagy a szám meg van pár fogam, csattogtatom, hátha rohan szerencsétlen aki látja, rémisztgetem, hogyha hátha elkerül a spanyolnátha. Veszélyes az, fáj az belül, fejlődni kell, hogy kikerülj belőle ép ésszel-szívvel, a szerelem-szó ide épp rímel. Ugyanis az, a rohadt nátha, felüti fejét aztán lépsz hátra, kettőt is vagy inkább hármat, mert ott a veszély, nem fordít hátat. Na most menekülj kedves kroki vagy légy merész, fogakat ki, rohanj neki, mint fejjel a falnak, aztán nézd meg, mit akarnak? Összetörni, megmenteni? Boldogságot beletenni? Kivenni a saját részük, aztán "bocs de le kell lépnünk..."? Ilyen pakli, nem látod át, vagy terítsd ki vagy a rabok f@szát, nem gondolod, hogy még egyszer belemegyek felnőtt fejjel? Mondd, minek az? Jólesz máshogy, érzelmek nélkül is jól elvegetálok. Nem kell tapasz, nem kell talat, dől belőlem a tapasztalat. Aztán milesz? Ígymarad-e? Ne azt kínozd, kinek nem inge. Adj rá pulcsit, az jó meleg, szeretettel telve kerek, óvd meg szegényt tenmagadtól, nem elég az, ha ő harcol. Védd meg, szoríts jól magadhoz, közelít a szív az agyhoz. Elgyengül már pár pillanat, jaj csak ne add most önmagad. Vicceld el és tekingess el, hátha majd valaki felel, a kérdésre, hogy ezt most miért? Miért vagy hűvös, miért vagy kimért? Biztonságos. Mondod halkan. Véleményed hajthatatlan. Így maradtál, tán így is maradsz, ha csak lassan nem változtatsz.
Ezután is jó lény Morzsa! Ha kedvet kapsz a tyúkhúsra, olyat válassz, amelyik ép. Csinos lábak, formás fenék. Nem kell az agy, nem kell szív se, -Azzal csak baj van. - mondta az ipse, ki már sokat, sokfélét látott, kapott s adott néhány átkot. Maradj hideg, békacombos, rántva, sózva, nyálkafoltos. S hogyha mégse, az nem hiba. Felelősség-taktika. Sakkozni kár, puszta kémia. Énis kellek, teis kellesz, szép elmélet s nagyon ritka.
Hol is kezdtem? Már nem látom, elborít egy szantál-álom, lényegemet nem találom. Ja csak annyi, hogy nem tudni, hogy ez bál lesz vagy csak buli. Hogy a faluba-e vagy inkább sziti, hogy nagyon-e vagy csak kicsit.
Megsemmisül, megszületik. Minden nappal lejjebb esik, majd szépen lassan emelkedik. Megízleli, megtanulja, megszívleli mi a munka. Belül zajlik, kis összegért de nagy az ára. Nem készül egy kaptafára. Tök egyedi, kézimunka, csak ma, csak most akció egy randevúra. Találkozó önmagaddal, mire megy ki, mire lesz jó? Őszinteség, önbevallás, ha letisztázod, ki lesz hálás? Önmagad? Te? Önmagadnak? Jaj de jó, hogy önmagad vagy! Szívsz is vele, nem keveset, ha a kifogást nem keresed, csak megnézed azt, épp mi zajlik, kívül-belül mi hallatszik? Mit lát más és mi van mégis, mi az igaz, mi a tézis? Hazudhatnál, de már minek? Belül langyos, kívül hideg. 36 fok, épp nem hőség, elviselt elegendőség. Csak épp üres. Szelektíve. Ki lett dobva a fél szíve és most épül helyére egy ismeretlen pont az i-re. Mindegy is az, nem ez a lényeg, inkább az, hogy nem egy féreg rágja át a húsát éppen, hanem döglik s hagyja épen. Minek oda, szebb az annál, elrontani nem akarná. Kedves tőled kicsi féreg, hogy az igazat ennyire féled, hogy keresel másik szállást, oda rakhatsz szép új rágást. Menjél szépen, máshol hívnak, ott nincs helyed, ahol sírnak. Van ott más gond, hagyjad szépen, had oldják meg valamiképpen.
Hát ennyi van, tea vajjal, kend el szépen, langyos kézzel félmerészen, aztán kóstol, hátha finom, én mindettől óvakodom. Gyenge vagyok vagy épp hogy bátor, kábé min egy aligátor. Nagy a szám meg van pár fogam, csattogtatom, hátha rohan szerencsétlen aki látja, rémisztgetem, hogyha hátha elkerül a spanyolnátha. Veszélyes az, fáj az belül, fejlődni kell, hogy kikerülj belőle ép ésszel-szívvel, a szerelem-szó ide épp rímel. Ugyanis az, a rohadt nátha, felüti fejét aztán lépsz hátra, kettőt is vagy inkább hármat, mert ott a veszély, nem fordít hátat. Na most menekülj kedves kroki vagy légy merész, fogakat ki, rohanj neki, mint fejjel a falnak, aztán nézd meg, mit akarnak? Összetörni, megmenteni? Boldogságot beletenni? Kivenni a saját részük, aztán "bocs de le kell lépnünk..."? Ilyen pakli, nem látod át, vagy terítsd ki vagy a rabok f@szát, nem gondolod, hogy még egyszer belemegyek felnőtt fejjel? Mondd, minek az? Jólesz máshogy, érzelmek nélkül is jól elvegetálok. Nem kell tapasz, nem kell talat, dől belőlem a tapasztalat. Aztán milesz? Ígymarad-e? Ne azt kínozd, kinek nem inge. Adj rá pulcsit, az jó meleg, szeretettel telve kerek, óvd meg szegényt tenmagadtól, nem elég az, ha ő harcol. Védd meg, szoríts jól magadhoz, közelít a szív az agyhoz. Elgyengül már pár pillanat, jaj csak ne add most önmagad. Vicceld el és tekingess el, hátha majd valaki felel, a kérdésre, hogy ezt most miért? Miért vagy hűvös, miért vagy kimért? Biztonságos. Mondod halkan. Véleményed hajthatatlan. Így maradtál, tán így is maradsz, ha csak lassan nem változtatsz.
Ezután is jó lény Morzsa! Ha kedvet kapsz a tyúkhúsra, olyat válassz, amelyik ép. Csinos lábak, formás fenék. Nem kell az agy, nem kell szív se, -Azzal csak baj van. - mondta az ipse, ki már sokat, sokfélét látott, kapott s adott néhány átkot. Maradj hideg, békacombos, rántva, sózva, nyálkafoltos. S hogyha mégse, az nem hiba. Felelősség-taktika. Sakkozni kár, puszta kémia. Énis kellek, teis kellesz, szép elmélet s nagyon ritka.
Hol is kezdtem? Már nem látom, elborít egy szantál-álom, lényegemet nem találom. Ja csak annyi, hogy nem tudni, hogy ez bál lesz vagy csak buli. Hogy a faluba-e vagy inkább sziti, hogy nagyon-e vagy csak kicsit.
http://szinszelek.blogspot.com/2011/10/szantal-alom.html
VálaszTörlés