Végre 3 nap pihi!
A több, mint egy hét egyhuzamban a melóban eléggé lefárasztott. Most 3 napig szabad vagyok, abból egy már egész jól eltelt és nagyon tudok örülni, hogy van még 2 :)
Csupa jó hírrel szolgálhatok: ma egy nagyon szuper charity-ben voltunk Alizzal, azaz egy turiban, amiben minden 99 p azaz majdnem egy font, tehát kvázi minden ruhadarab 3OO-35O ft-ba kerül, ami ugyebár elég jó kis árfekvés. Nagyon örülök, hogy megtaláltuk ezt a helyet, biztos vagyok benne, hogy rendszeres látogatója leszek :) Turizni jó. És nem csak ruhák vannak, szóval lehet majd szépítgethetem a kis lakásunkat.
Napokon belül lesz végre saját szobám is, szóval azt is csinosítgathatom. Ha Maria lakótársunk elmegy, akkor egy igényes megújulást szeretnék megvalósítani a lakásban, Aliz segítségével. Hangulatos környezet, tiszta felületek, finom illatok. Alapvetően szeretem azt a lakást, tetszik, hogy annyira más, mint amilyenekben eddig éltem, úgyhogy szeretném otthonossá varázsolni. :)
Jövő hét vége felé már net is lesz a lakásunkban, úgyhogy majd szépen hazaviszem a laptopom és valószínűleg gyakrabban leszek majd online.
Szoktam írogatni, verseket is, eszmefuttatásokat is, lehet, hogy felteszem majd őket. Ha valakit érdekel.
Vázolva ennyi a helyzet, lelki mélybetekintés most nincs, de lesz.
bye
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése