Momentary statement

Nati története innentől kezdve egy másik országból, Skóciából folytatódik.

Valószínűleg nem fogok útibeszámolókat tartani arról, hogy mikor épp merre jártam, mert a blognak alapvetően nem ez a témája, ám nem kizárt, hogy néha említést teszek egy-egy élményemről, amely esetleg fontos annyira, hogy lejegyezzem.

Ám mégis a legfontosabbak azok a lelki lenyomatok, amik viszont fontosak annyira, hogy megörökítsem őket történetesen ezen az oldalon. Tehát továbbra is a gondolataimról, érzéseimről fogsz itt olvasni. 

Rövid állapotjelentés: 2O11. március 11.-én érkeztem meg ide, Edinburghba. Életem egyik legnagyobb kihívásával álltam szemben, amikor eldöntöttem, hogy felülök egy repülőre. Több éves pánikbeteg korszakom után úgy éreztem, hogy itt az ideje valami radikális változtatásba kezdeni az életemben, különben kiégek, beszürkülök és eltűnök a mindennapok martalékában. Többnyire ezért döntöttem úgy, hogy belevágok az Útba, amin én csak " A Nagy Kaland"-nak hívok elsősorban azért, mert többnyire spirituális szempontból vizsgálom az indíttatást, másrészt meg mert tényleg az. Nem azért jöttem, hogy sz*rrá keressem magam pénzzel és elégedett mosollyal hazatérjek x idő után, majd kb. egy hét alatt elverjem a nehezen megszerzett anyagi javakat alkoholra, bulira és különböző (számomra) felesleges dolgokra. Azért jöttem, hogy tapasztaljak, hogy új dolgokkal ismerkedhessek meg és haladjak tovább azon az Úton, amit helyesnek érzek. Az, hogy itt vagyok az Utam része; ezt már egy ideje tisztán érzem és akárhogy alakul, azt saját magam gyarapodására fogom fordítani, legyen az öröm vagy fájdalom, negatív vagy pozitív tapasztalat.

Megérkezésem másnapján megismerkedtem valakivel, akivel azóta folyamatosan és dinamikusan bontakozó lelki kapcsolatban vagyunk, pedig elsősorban csak testi kapcsolatnak indult. Itt annyit még megemlítenék, hogy én éreztem/reméltem valahol, hogy ez nem csak ennyiről fog szólni, első körben ennyiben egyeztünk meg és igyekeztük ehhez is tartani magunkat. Ez a mai napig is így van, csak közben az alakulások miatt mélyebb berkekben is nézelődünk, tapogatózunk már, ami engem eléggé inspirál és újragondolkodásra hív. A mai este folyamán például felmerült a bizalom kérdésköre. Első felindulásomban azt az egyszerűnek tűnő kérdést tettem fel magamnak, hogy egyáltalán van-e illetve kell-e egy ilyen jellegű kapcsolatban bizalomról beszélni, hiszen alapvetően nem várunk egymástól semmit (ami szinte lehetetlen, de lehet rajta dolgozni), hanem amit egymásnak adni tudunk -legyen az testi vagy lelki öröm, tapasztalat-, azt fogadjuk, ajándékként tekintünk rá és nem mellékesen a pozitív erőktől mindketten csak jobban fogjuk magunkat érezni. Azonban amikor két ember közt elkezd valami hajszálvékony és szuperérzékeny "dolog" kialakulni, abban a pillanatban belépnek a félelmek is a kapcsolatba. "Mi lesz ha..? Beleszeretek és pofára esek/belém szeret és csalódást kell neki okoznom/mellettem még másik 3 emberrel csinálja ugyanezt/megtetszik valaki más és tartalmas együttléteket veszítek el a meggondolatlanságom miatt stb. Néhány kérdés amit egy mozdulattal lehet törölni a fontos agyalások listájáról, de az olyan komplikáltabb lelkületű emberkék, mint mondjuk aki én is vagyok, szívesen szán rá néhány percet, hogy ezen kicsit fennakadjon és elbeszélgessen erről magával. 

Hogyan lehet a másik bizalmát megszerezni? Ez egy fontos kérdés, de szerintem első körben az a fontosabb, hogy a saját bizalmamat a másik felé, hogyan szerezhetem meg? Azt gondolom, hogy elsősorban önbizalommal. Ha hiszek abban, (mert már megtapasztaltam), hogy elég "jó" vagyok ahhoz, hogy megálljam a helyem egy kapcsolatban (emberként, nőként, társként, barátként), akkor innentől kezdve egy olyan tartással megyek bele egy ilyen jellegű próbálkozásba, ami kellő kisugárzást ad ahhoz, hogy gyorsan kiderüljön, a másik hogy is áll ez ügyben.

Teszemazt van egy nő, aki megfelelő mennyiségű tapasztalattal rendelkezik ehhez, ismeri az erősségeit csakúgy, mint a gyengeségeit, akkor tisztában lesz azzal, hogy neki mire kell figyelnie majd a kapcsolatban és mi az, amit ő úgy tud adni a másiknak magából, hogy attól az jobb legyen. És ez ugyanúgy fontos lenne a másik féltől is, hogy ezt végiggondolva a megfelelő energiákat mozgósítsa annak érdekében, hogy az egy fejlődőképes kapcsolat legyen. 

Erre nem csak a tudatos, tapasztalt felnőttek képesek, két szerencsés fiatal is működhet együtt úgy tudat alatt, hogy eszükbe nem jut, hogy milyen tulajdonságok azok a személyiségükben, amik esetleg romboló hatással lehet a kialakulófélben lévő társkapcsolatra. És mégis működik!

Felnőttkorban azt hiszem ez már egy szinttel feljebb zajlik, némileg tudatosabban. 

Az ismét csak égi szerencse lehet, ha mindkét ember úgy gondolja, hogy ő hajlandó beletenni az energiát a kapcsolatba és nem retten meg a felmerülő problémáktól. Tapasztalatom szerint manapság elég kevés az igazi Férfi, aki hajlandó a megszerzett tapasztalataiból építkezni, amire idővel azt lehet mondani, hogy ez az ember magabiztos, erős és bizonyos szempontokból fel lehet rá nézni. Szerintem ezek azok az alapvető alappillérek, amikre egy nő határozottan rámozdul, esetenként szinte függetlenül attól, hogy az illető milyen külső adottságokkal rendelkezik. Lehet, hogy itt főként magamról beszélek, de időnként minitanulmányokat tartok nők körében és nem egytől hallottam már azt, hogy igenis komoly fejtörést okoz nekik az, hogy kitalálják milyen körökben mozogjanak ahhoz, hogy potenciális férfiak társaságára bukkanjanak. Én is ahhoz a csoporthoz tartozom, aki többnyire csak vágyott arra, hogy ilyen férfiakkal találkozzon, akik fejlett érzelmi intelligenciával is rendelkeznek az értelmi mellett. Nem állítom, hogy a nők között is bármelyik pillanatban tudok rámutatni olyanra, aki az első típusú intelligenciával is rendelkezik, de ez nálunk úgy alakult, hogy gyakrabban megy végbe 2O-3O év körül, mint a hasonló korú pasiknál. Egyszerűen a mai nőknek már annyira kitágult a tudata, hogy nem hagyja őket szemet hunyni olyan témák felett mint pl. a családon belüli erőszak, a különböző tudományokkal kapcsolatos kutatások vagy vegyünk csak egy egyszerű példát, a gyermeknevelést. Mutass egy olyan nőt kapásból, aki abban a pillanatban, hogy megtudta, hogy gyermeket vár, nem kezd el tudatosan készülni a születésére könyvekkel, fórumokban való aktív részvétellel, eszmecserével, szakemberektől való aktív kérdezéssel vagy ha tovább akarunk menni, manapság már rengeteg olyan felkészítő program van, ami az áldott állapot 9 hónapjának szakaszaiban végbemenő különböző fejlődési periódusokat követve segít a leendő édesanyának egy bensőséges kapcsolatot kialakítania gyermekével. Pedig az a gyermek úgy is nőne, gyarapodna, ha az anya nem foglalkozna ezzel ennyit. Akkor is megszületne, ha nem lenne 6 különböző technikája arra, hogy hogyan lehet teljesen tudatos a szülés lefolyása alatt és akkor is egy valamirevaló ember lenne belőle, ha nem bújná naphosszat a nevelési tanácsadók könyveit arra a kérdésre várva a választ, hogy "Hogyan segíthetnék a gyermekemnek jó emberré válni..?" Én azt gondolom, hogy szeretet+józan paraszti ész. Abban benne van a következetesség, a határok meghúzása, a követhető és példamutató magatartás és a meleg-megengedő légkör kialakítása is. 

Mondja az, akinek nincs még saját gyermeke, csak elképzeli, milyen lenne, ha...

De alapvetően a bizalom kérdéskörét elemezgetni jöttem ma ide. 

Az én jelenlegi technikám az igazából nem is technika. Mert azzal már sakkozni kéne. "Hogyan kéne jól csinálni?" Nem tudom. Vannak emberek, akik a megjelenésükkel, a kisugárzásukkal bizalmat gerjesztenek bennem/a másik emberben, aminek köszönhetően el lehet gondolkodni azon, hogy megbízom-e a másikban, de szinte felesleges. Mert van egy alapvető amolyan "ősbizalom", amit a másik nem azzal érdemelt ki, hogy évek elteltével sem csalt meg vagy adott okot komolyabb féltékenységre, hanem egyszerűen magában hordozza, amire a másik mondhat egy igent és átadja magát a másiknak abban a tudatban, hogy persze sérülhet és csalódhat benne egy hatalmasat, viszont egy olyan dolgot tapasztalt meg és engedett kibontakozni, amit alapvetően másokban nem fedezett fel és ez adott időben és helyzetben jó érzéssel tölti el. Vagy engedheti eluralkodni a félelmeit és meghátrálhat azzal a kijelentéssel, hogy "úgyis olyan, mint a többi, majd ő is jól átver" és társai. 

Azt gondolom, hogy ha találkozunk valakivel, aki kivételesen valami olyat hoz ki belőlünk, ami számunkra teljesen új, ne féljük azt megcsodálni, megízlelni, megélni. Attól hogy új, persze lehet félelmetes, de magában hordozza a lehetőséget, hogy valami fontos tapasztalat kerekedik ki belőle. Akár a feltétel nélküli bizalom megtapasztalása, akár az, hogy rájöjjünk, bár vannak, akikkel ez működik, lényegében ők is csak emberek és követhetnek el hibát, ahogy mi is elkövettünk akkor, amikor hamis álomba ringattuk magunkat azáltal, hogy olyan nemlétező tulajdonságokkal ruháztuk fel a másikat, amikkel igazából nem rendelkezik. 

Tehát mind egy lazább, mind egy definiáltabb kapcsolatban lehet olyan szerencsénk, hogy alapvetően megbízunk a másikban, de ha mégis meg kell dolgoznunk azért, hogy a másikban ez kialakulhasson (vagy épp saját magunkban), akkor ne sajnáljuk a befektetendő energiát, mert szerintem enélkül nincs jól működő kapcsolat. Bizalmat szerintem koncentráltan és csak őszinte szándékkal érdemes építeni. Aki máshogy tesz, az előbb-utóbb benne fogja találni magát egy olyan kapcsolatban, ahol a szándékosan hamis bizalom felépítésének majd összeomlásának fájdalmával fog találkozni.

Az pedig elég mély sebeket tud ejteni ahhoz, hogy egy új helyzetben elgondolkodjon arról, merjen-e megbízni újra valakiben, aki fájdalmat okozhat neki.

Ezért komoly felelősség valakinek a bizalmába férkőzni s aztán azt könnyelműen eljátszani. 

Nos, a feladat adott: a bizalommal élni és merni megélni.

Jó éjszakát!